Up one level
Az ötvös képzésről
Práter Ötvös
szakmai képzés művészi minőségben



Aki ismeri a szakma múltját az tisztában van annak kényszerű szétaprózódásával. A XX. század eseményeinek következtében fenyegető valósággá vált, hogy olyan szakmai alapfogások és szakágak tűnnek el, melyek meggyőződésünk szerint menthetőek, sõt mi több, értékesek. Iskolánk, mint élő szerv reagál a környezet változásaira. A nagy állami nemesfémipari cégek megszűnésével szükségszerűvé vált olyan önálló munkaerő képzése mely nem csupán egy szűk területen, mint alkalmazott állja meg a helyét (vésnök, kőfoglaló, aranyműves, ezüstműves, cizellőr), hanem tágabb rálátással a szakmára, válhat annak önálló, és kiemelkedõ szakemberévé, sőt, művészévé.
Tekintettel a világ alakulására, ötvös csapatunk a képzési kerettanterv keretein belül olyan tananyagot állított össze, mely a szakma hagyományaira támaszkodva, precíz, és minõségi munkát vár el a tanulóktól. Azonban a minőséget már nem csupán a munkák kidolgozottsága tekintetében várjuk el, hanem a tárgyak átgondoltsága terén is. Rendkívül fontos számunkra, hogy az erre fogékony tanulóink elsajátíthassanak egy olyan tudatos tervezői magatartást, ami a jövőben csak is a javukra válhat.

Az ötvösség,- célzottan a hazai minőségi fémmûvesség- hagyományaira építkezve az volt a célunk, hogy az ötvös képzés felébredjen az elmúlt pár évtized csipkerózsika-álmából, és reagálva az új körülményekre olyan képzést adjon, mely mondhatni személyre szabottan foglalkozik a tanulókkal képességeik, és ambícióik szerint. A Práter utcai iskola ötvös szakán a szigorú szakmai alapok mellett már lehetőség nyílik a szakmában tevékenykedő, hiteles iparművész oktatóktól elsajátítani nem csupán a reszelés, és forrasztás, hanem a tárgykultúra, és tervezés alapjait is. Ami igen fontos szempont tekintve, hogy az ötvösség besorolása hivatalosan is művészeti ág, amit áldásosnak tartunk figyelembe véve annak minden pozitív tartalmi és gyakorlati hozadékát.

Tovább erősíti a minõségi változást, és az új szemléletet egy olyan művészi és kreatív rajzoktatás, mely az ábrázolási rendszerek és technikák széles skáláján oktatja a szakmai ábrázolást, beleértve a műszaki rajzot, plasztikát, elemző és bemutató rajzokat, robbantott ábrákat, ékszer és drágakő-ábrázolásokat egyaránt. Mindezt egy olyan friss szemlélettel és lendülettel, mely egyedülálló az országban.

A hallgatók szakmai képzését, az elméleti oktatás teszi teljessé, mely az elmúlt években szintén minőségi változáson ment keresztül. Tanulóink szakismeret és anyagismeret órákon a szakma elméleti alapjait sajátíthatják el összehangolva a gyakorlati oktatással, az alapoktól az ötvözeteken, az aranymûves és ezüstmûves technikákon át XXI. századi technológiákig, mint a számítógép vezérelt CNC marás, szikraforgácsolás, és lézervágás, vagy a lézer-hegesztés.

A művészettörténet és szaktörténet oktatása egyetemi színvonalú és holisztikus szemléletű, mely a fémművesség kezdeteitõl a kortárs ötvösségig ível. A művészettörténet órákon szimultán megjelennek a kapcsolódó korabeli ötvösségtörténeti emlékek, technikatörténeti fejlemények, így számos szakmai összefüggésre vetül fény. Ezen keresztül a tanulók megismerik a Craft-Art-Design területeit is, mivel az ötvösség korunkban nem áll meg a kézmûvesség határánál. Ez ugyancsak olyan horderejű változás, melyet a felelős oktatás nem hagyhat figyelmen kívül.

Fontos körülmény, hogy iskolánk ötvös munkaközössége sokszínű, magas felkészültségű, és friss szemléletű. A különböző területek oktatói a korábbiaknál sokkal jobban belelátnak egymás munkájába, így sokkal hatékonyabban képesek összedolgozni. Mindebben a modern technológiai repertoár is segítségükre van.

Iskolánkban 2 + 1 éves képzés folyik

Az első évben fémmûves alapokkal ismerkednek tanulóink. (hajlítás, reszelés, fűrészelés, kalapálás, forrasztás, homoköntés, lágyforrasztás, dobozolás, viaszfaragás, lánckészítés alapjai). Elvárás a minőségi és pontos munka.
Másodévben tanulóink jobban elmélyedhetnek a nagyobb méretű réz és réz ötvözetű tárgyak képlékeny alakításában. Minden egyes tanuló ezüstműves szakmai alapismereteket szerez. Felhúz, domborít, planíroz. Később acélból cizellőr poncoló szerszámot készít, megismerkedve a kovácsolás, köszörülés, és edzés-megeresztés folyamatával, majd több hetes munka folyamán elmélyül a trasszírozás, domborítás és repoussé technikák rejtelmeiben is. A későbbiekben kisebb fémmûves tárgyakon, és egyedi tervezési feladatokon keresztül jutnak el olyan fontos műveletekig, mint a zsanérozás, majd az ékszer témához érve a foglalás.
Év végén a tanulóink önállóan tervezett és kivitelezett vizsgaremeket készítenek,mellyel az év végén rendezett Nemesfény (korábban Ifjú Alkotók) Kiállításon mérhetik össze tudásukat. A pályázatra benyújtott tárgyak minõsége és az esemény nyerteseinek sora fémjelzi, hogy intézményünknek a mai napig nincs párja.
A két éves sikeresen teljesített alapképzés után a tanulónak lehetősége van aranyműves, ezüstműves, vagy vésnök (ez utóbbi kettőt csak külsõ tanmûhelyben) szakirányon tovább folytatni tanulmányait.
Harmadévben, hagyományos, kézműves jellegû aranyműves képzésünkön 925‰-es
ezüsttel dolgozva sajátíthatják el a szakma fogásait a tanulók. Megismerkednek a dobozolt gyűrűk, a különféle zárszerkezetek, bross-zárszerkezetek, a szoliter-gyűrűk, finom ékszerek készítésének menetével, és megtanulják a legjellemzőbb ékszerjavítási technikákat. Olyan kiegészítő termékek elkészítését is gyakorolják, mely elengedhetetlenül szükséges egy-egy félgyártmány működésének megértéséhez, esetleges egyedi továbbgondolásához, ilyen alkatrész a bakonrugó. A tanév végén egyedi tervek alapján vizsga-remeket készítenek.


Az átalakult képzésnek köszönhetően, a korábbiakhoz képest sokkal egyetemesebb képet tudunk nyújtani a tanulóknak. Nem csupán szakembereket képzünk, akik egy területen megállják a helyüket, hanem a három képzési év együttesen lehetővé teszti számunkra, hogy a szakma, magas színvonalon mûvelt kézmûves hagyományokon nyugvó, és mára kiveszőben lévő fogásait továbbadhassuk, kiegészítve olyan tervezés-módszertani ismeretanyaggal, mely az önálló boldoguláshoz elengedhetetlen. Az itt megszerzett alapokkal csupán szorgalom, és elhatározás kérdése, hogy a jövőben az itt végzett ötvösök, aranyművesek, még magasabb szintre emeljék széles skálájú tudásukat, és jövőbeli munkáikon tovább kamatoztassák azt.
Generated by jAlbum 23.2.4, Pluto 43
Top of page
tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Balázs Eszter tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Balázs Eszter tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Mihályi Noémi tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Báthory Ágnes tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Báthory Ágnes tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Báthory Ágnes tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Bajó Emília tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Cottely Judit tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Ternyik Döniz tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Németh Franciska tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Németh Franciska tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Németh Franciska tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Németh Franciska tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Khirani Fanny Chelia tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Khirani Fanny Chelia tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Khirani Fanny Chelia tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Khirani Fanny Chelia tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Khirani Fanny Chelia tanulónk munkája az iskolánk archívumából
tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Égner Eleni tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Petur Dorka tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Kovács Emese tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Nagy Henrietta tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Khirani Fanny Chelia tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Khirani Fanny Chelia tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Dúró Ferenc tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Erdélyi Anna tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Kohut-Görömbei Luca tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Kohut-Görömbei Luca tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Kohut-Görömbei Luca tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Kohut-Görömbei Lucatanulónk munkája az iskolánk archívumából
Fodor Tünde tanulónk munkája az iskolánk archívumából
gyakorlati feladat a 13. évfolyamból
gyakorlati feladat a 13. évfolyamból
gyakorlati feladat a 13. évfolyamból
gyakorlati feladat a 13. évfolyamból
gyakorlati feladat a 13. évfolyamból
gyakorlati feladat a 13. évfolyamból
gyakorlati feladat a 14. évfolyamból
gyakorlati feladat a 14. évfolyamból
gyakorlati feladat a 14. évfolyamból
gyakorlati feladat a 14. évfolyamból
gyakorlati feladat a 14. évfolyamból
gyakorlati feladat a 14. évfolyamból
gyakorlati feladat a 13. évfolyamból
Khirani Fanny Chelia tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Khirani Fanny Chelia tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Szalay Cenge tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Tóth Lili tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Timár Anna tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Timár Anna tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Ternyik Döniz tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Simkó Györgyi tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Tóth Enikő tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Tóth Enikő tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Tóth Enikő tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Széles Dániel tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Tóth Lili tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Vareha Szintia tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Seprényi Georgina tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Szabó Tünde tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Sógor Sarolt tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Szalai Csenge tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Szalai-Pák Zsuzsa tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Weckermann Sarolta tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Weckermann Sarolta tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Rémiás Szilvia tanulónk munkája az iskolánk archívumából
Rémiás Szilvia tanulónk munkája az iskolánk archívumából