Up one level
Nemesfény pályázat 2021
Iskolánk alapítása óta hagyomány, hogy május elején egy nagy közös kiállítás alkalmával tanulóink bemutatkoznak egymás és a nagyközönség előtt. Nem csak azt mutatják meg, milyen fokú szakmai jártasságra tettek szert tanulmányaik alatt, de tervezői készségük és egyéniségük is áttűnik önálló tervezésű tárgyaikból. Ezt a nagyszerű eseményt korábban „Ifjú alkotók kiállításának” keresztelték alapítóink, majd a közelmúltban már a „Nemesfény” címmel hívogatja a látogatókat. Ez a kiállítás a szakmai vizsgára készülő vizsgaremek tárgyak bemutatkozása is egyben, amit izgatottan vár mindenki.
Sajnos már a tavalyi év során is az online térben valósulhatott csak meg ez a kiállítás is, mint sok hasonló rendezvény és ez az idén sincsen másképp. Még nagyobb fájdalom, hogy tavaszi száműzetésünk a műhelyekből lehetetlenné tette, hogy fémbe álmodott terveik kivitelezése megvalósuljon. A sok kényszerű változás miatt, most nem a hagyományos, egész iskolát megmozgató kiállítást kívántunk létrehozni, hanem egy hiánypótló lehetőséget azoknak a végzős tanulóinknak, akik a közönség elé kívánják tárni, a tervezési folyamatban született gondolatokat, maketteket és rajzokat.
Bátorságuk és munkájuk elismeréséül- az idén is- tanáraik által felajánlott díjjal jutalmazzuk a három legkiválóbb tervet, mindamellett, hogy midnyájuknak köszönjük a részvételt és azt, hogy életben tarthattuk a hagyományt.

Halász Boróka, Németh Veronika és Nagyné Seres Réka tanulóink munkájuk elismeréséül, tanári különdíjban részesültek.

A tanári különdíj, a szakon oktató kollégák felajánlásából született, hogy ezzel is kifejezzük elismerésünket, tanulóink kimagasló teljesítményével kapcsolatban.

A gyűjtői különdíjat, Pusztai- Nagy Viktória tanulónk kapta.

Simonyi István kollégánk gyűjtői múltja nyomán hívta életre 2018-ban a gyűjtői díjat, amellyel jelzés-szerűen sajátos piaci szempontokat is szeretne megjeleníteni a megszülető művek értékelésében.
Generated by jAlbum 23.2.4, Pluto 43
Top of page
Nemesfény_4.1_Halász Boróka 14JL_2021
Tanári különdíjban részesült
PowerPoint-bemutató
Tanári különdíjban részesült
PowerPoint-bemutató
Tanári különdíjban részesült
PowerPoint Presentation
PowerPoint bemutató
PowerPoint-bemutató
PowerPoint-bemutató
PowerPoint-bemutató